JogSuli helyi koordinátor

Rövid leírás a pozícióról:

A Pro Veritate Közhasznú Egyesület célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embert és a jogot. Küldetésünk a jogi tudatosság erősítése, a közérthető jogi ismeretterjesztés, valamint olyan szakmai és közösségi programok megvalósítása, amelyek hozzájárulnak a jogállamiság, a felelős gondolkodás és az aktív társadalmi szerepvállalás erősítéséhez.

A JogSuli programmal különleges lehetőséget kínálunk fiatalok számára, hogy valódi jogi környezetben, szakemberekkel találkozva ismerjék meg, hogyan működik a büntető igazságszolgáltatás a gyakorlatban – a rendőrségi nyomozástól kezdve az ügyészi munkán és a bírósági tárgyaláson át egészen a büntetés-végrehajtásig. A résztvevők – ezáltal a koordinátor is – részt vesz a programban: a rendőrségi, ügyészi, büntetőbírósági, büntetés-végrehajtási munkába pillanthatnak be egy-egy intézménylátogatással és élményszerű, játékos szakmai feldolgozással egybekötve. A program kb. hat héten keresztül tart, amely során hetente egy intézménymegismerést tervezünk: rendőrség, ügyészség, bíróság, büntetésvégrehajtási-intézet; az egyes helyszíneken szakemberek vezetik végig a résztvevőket, akik kérdezhetnek, megfigyelhetnek. A program a résztvevőknek (és így a koordinátor számára is) tanítási időn kívüli intenzív, élményszerű tanulást és megismerést kínál, 4+1 személyes alkalommal, többféle helyszínen és min. 1 alkalommal online.

Ha szeretnél aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy a fiatalok minél több helyszínen találkozhassanak a jogi tudatosságot fejlesztő, élményalapú JogSuli programmal, akkor önkéntesként Neked is lehetőséged nyílik arra, hogy saját városodban vagy térségedben részt vegyél a szervezésben és koordináld a program helyi megvalósítását, és kapcsolatot építs a fiatalokkal, jogászokkal, intézményekkel, egyéb partnerekkel.

A JogSulit tervezetten 2027. január és 2027. március között tartjuk, az előkészületeket 2026. októbertől kezdjük, amelybe a koordinátort már bevonjuk. A JogSuli tervezetten két helyszínen valósul meg: 1) Budapesten (fővárosi intézményekben, várhatóan a II., VII. és X. kerületekben), valamint 2) Nyíregyházán (Nyíregyháza és térsége intézményeiben). Mindezek alapján Budapesten és Nyíregyházán is külön-külön 1-3 fő koordinátort keresünk. (A nyíregyházi programot kizárólag megfelelő létszámú koordinátor esetén tartjuk meg.)

FIGYELEM! A Budapesten megvalósuló programra több jelentkezőt már nem fogadunk; további jelentkezőink a Nyíregyházán és térségében megvalósítani tervezett programra tudnak jelentkezni!

Fiatalok (16 év fölött) is jelentkezhetnek a szülő (törvényes képviselő) hozzájárulásával.

A munkatárs feladatai:

  • a JogSuli program helyi szervezésében aktív részvétel, valamint a projekt és a résztvevők online és helyszíni koordinálása;
  • kapcsolattartás és együttműködés a szervező stáb/projektcsapat tagjaival, iskolákkal, résztvevőkkel, szakemberekkel és az intézményekkel;
  • intézménylátogatások és személyes vagy online foglalkozások előkészítése;
  • más önkéntesek bevonásának támogatása;
  • a program népszerűsítése a térségben;
  • részvétel az szervező stáb/projektcsapat rendszeres egyeztetésein;
  • rövid beszámolók és statisztikák készítése a megvalósult programokról;
  • egyéb kapcsolódó adminisztrációs feladatok.

A feladatkörben elsajátítható kompetenciák:

  • projektkoordináció;
  • kapcsolatépítés és partnerkapcsolat-kezelés;
  • rendezvényszervezés;
  • kommunikáció és tárgyalástechnika;
  • vezetői és szervezési készségek;
  • alapvető jogi, szakmai ismeretek elsajátítása (különösen a büntetőjog és büntetőeljárás terén). 

Elvárások a munkatárstól:

  • megbízható, önálló munkavégzés;
  • jó kommunikációs és szervezőkészség;
  • nyitottság az oktatási és civil szféra iránt;
  • együttműködő hozzáállás;
  • alapvető digitális ismeretek;
  • előnyt jelent helyi kapcsolatrendszer vagy közösségi aktivitás;
  • betöltött minimum 16. életév.

Amit kínálunk:

  • valódi társadalmi hatással bíró projektben való részvétel;
  • nem csupán szervezője, hanem aktív résztvevője (díjmentesen) az intézménylátogatásoknak és a programoknak;
  • önálló koordinátori szerepkör és felelősség;
  • szakmai mentorálás és folyamatos támogatás;
  • képzési és fejlődési lehetőségek;
  • közhasznú önkéntes jogviszony, önkéntes igazolás és referencia;
  • PROVEcard jogosultság.

További információk

  • Foglalkoztatás formája: határozott idejű (2026. szeptember-októbertől 2027. márciusig tartó) közérdekű önkéntes jogviszony
  • Munkavégzés helye: az előkészítés során online, Home Office-ban, a megvalósítás során emellett a program egyes helyszínein (intézményekben) Budapesten és/vagy Nyíregyházán és térségében
  • Várható időráfordítás: melléktevékenységként, előre egyeztetett időben; a megvalósítás során várhatóan 6 héten át heti 4-8 órában
  • Kötelező képzés: adatvédelmi tudatosságnövelő képzés, amelyet az Egyesület biztosít
  • Kezdés időpontja: kb. 2026. szeptember-október

Jelentkezés